KeszthelyFest 2023 LégyOTT!

Bár még egy hónap van a télből a keszthelyiek már izgalmas nyári programsorozatra készülnek! Július 6-9. közt rendezik meg ugyanis a KeszthelyFest-et, amely a  Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként jelentős pályázati támogatással valósul meg.

b2.jpg

Az ingyenes rendezvény programkínálatának hármas célkitűzése, hogy szórakoztasson, tanítson és élményeket szerezzen a helyeiknek és az odalátogató turistáknak. Az idei fesztivál partnerrendezvénye a Viviera Beach lesz, aminek önálló, Fő téri színpadára érkezik más meglepetés előadók mellett többek között K. Kevin, Dr. Brs és Krisz Rudi. A Viviera Beach Balaton-parton található bázisa külsős helyszínként funkcionál majd, ahová a Bagossy Brothers Company és a Lights!Off fesztivál várja a bulizni vágyókat.

További nagy koncerttel készül a Csík zenekar Presser Gáborral, az Első emelet és az R-Go, valamint a szintén új helyszínnek számító LOKÁL PONT-on napközben és este is több DJ dobja fel majd a hangulatot. 

Ahogy azt a korábbi években a fesztivállátogatók megszokhatták, a helyi zenekarok, előadók, borászok, éttermesek is részesei lesznek a KeszthelyFest-nek. Szintén újdonság, hogy a már megszokott ízek mellett az ételallergiásokra is gondolnak, így a kitelepülő gasztrokínálatban glutén- és laktózmentes finomságokat is találnak az arra érzékenyek. Az egészségtudatosság jegyében a családoknak mentes főzősarkot is felépítenek, ahol Herczeg T. Andrea és Vágó Piros rádiós műsorvezető készít mentes, ízben mégis csodás ételeket. 

Az irodalom szintén újdonságként jelenik meg az idei KeszthelyFest programjában, melynek helyszíne a Klassz Kultbisztróban lesz, ahol történelmi, irodalmi és zenei kocsmakvízt is játszhatnak majd a fesztiválozók. Szintén újdonság, hogy híres hazai divattervezők munkáiból rendeznek bemutatót, Schiffer Miklós nemzetközileg ismert divat- és stílustanácsadó pedig arról beszél majd az érdeklődőknek, hogy hol is helyezkedik el hazánk a nemzetközi divat palettáján. 

Természetesen gyerekprogram nélkül nincs fesztivál: érkezik Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint az Iszkiri zenekar is, de lesz lehetőség sziklamászásra, arcfestésre és különféle játékokra. A képzőművészet helyi képviselői festményeken örökítik meg a KeszthelyFest programjainak elkapott pillanatait, az alkotásokból minitárlat nyílik majd a Balaton Színházban.

süti beállítások módosítása